2018. december 24., hétfő

Nagyon kicsi zeneszerkezet javítása

A zeneszerkezetek, zeneautomaták történetében mindig is volt egy olyan irányzat, ami igyekezett a lehető legkisebb helyre bezsúfolni egy-egy dallamot játszó mechanikát. A XIX. században még zsebórába is szereltek zeneszerkezetet - ezek ma vagyonokat érnek.
Napjainkban a gyűjtők kedvencei és féltett kincsei az öngyújtókba szerelt zenegépek. Valóban csodálatos kis alkotások, hiszen nem csak a rugót, a zenefésűt kell miniatürizálni, de a rugó lefutását szabályozó szélkereket is el kell helyezni.



Egy-egy ilyen szerkezet javítása nem könnyű, már csak azért sem, mert igen nehéz hozzá pótalkatrészt beszerezni.

Ezen a fényképen jól látható a mérete az egész szerkezet mindössze akkora, mint egy gyufaskatulya.



Az itt bemutatott kis szerkezet rugóját cserélni kellett: csak úgy tudtam megoldani, hogy egy másik, nagyobb szerkezet rugóját leszabtam és azt helyeztem be a rugóházba. Külön gondot jelentett a rugón a megfelelő rögzítőlyuk kifúrása, amit tizedmilliméteres pontossággal kellett elvégezni.






De a szerkezet működik, szépen forog és zenél. Érdemes megfigyelni, hogy a fékezésre nem a hagyományos szélkerék szolgál, hanem egy tárcsa.



A kis szerkezetet működés itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=w8u_vZiq4HI

Ha valami jobban érdekel, vagy segítségre van szükséged:
http://zeneautomata.uw.hu
http://verklis.uw.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése